Kiránduló Süni csoport

Az őszi kirándulás alkalmával Szentendrére a Skanzenbe látogattunk el a gyerekekkel. Reggel egy emeletes busz várt minket az óvoda udvara előtt és nagyon örültek, hogy a felső szinten foglalhatták el a helyüket. Fentről még érdekesebbek voltak a közlekedő emberek, autók, átmentünk a Duna felett is. Érkezésünk

Bővebben

Kiránduló Pillék – Szentendrei Skanzen – Pillangó csoport

Az őszi kirándulásunk uticélja a Skanzen volt, amit egy emeletes busszal közelítettünk meg. Miután leparkolt a busz, besétáltunk a Skanzenbe és leültünk piknikezni a napfényes időben, mert már mindenki farkaséhes volt. Ezt követően megnéztük a nagy térképen hova is megyünk először: A Nagykunsági tanyához és a

Bővebben

Budakeszi Vadaspark – Méhecske csoport

A Méhecske csoport őszi kirándulásának helyszínéül a Budakeszi vadasparkot választottuk. Felszálltunk a nagy buszra és Budakesziig meg sem álltunk. Ott aztán egy óriási kaland vette kezdetét, ahol rengeteg olyan állatot láthattunk, akikkel a mindennapokban nem találkozhatunk. Az egész az ugrándozó mókusokkal kezdődött. Azt hihetnénk, hogy nagyon

Bővebben

Budakeszi Vadaspark – Hal csoport – 2022. Október 4.

„Budakeszi Vadaspark, azaz erdő néhány lépésre…” Csodálatos erdei környezetben, a Budakeszi Vadasparkban jártunk október 04-én az „állatok világnapján”. Kirándulásunk előtt sokat beszélgettünk már arról, hogy mennyire fontos feladat az állatokról való gondoskodás.  Az egész napos kirándulás különleges élményt nyújtott, hiszen a vadasparkban kényelmesen sétálhatunk, nézelődhettünk, amit

Bővebben

Szentendrei Skanzen – Csiga csoport ismétlő nagy csoport – 2022. Október 5.

A Skanzen visszarepített Bennünket a régmúltba, melyet a gyerekek csak a népmeséken keresztül hallottak, ezáltal képzeltek el, vagy láthattak bemutatott képek alapján. Nagyon jó volt visszacsatolni egy-egy meserészletre, amivel segíthettük a szókincsük bővülését. Már az utazás is nagy kaland volt, mert emeletes busszal utazhattunk, ami a

Bővebben

Szentendrei Skanzen – Cica csoport – 2022. Október 5.

Sokoldalú élmények a szentendrei skanzenben. Hihetetlen, hogy mennyi élményt kínál, és hogy összekovácsolja a csapatot egy jól megválasztott helyszín, mely maga a csoda. Megcsodáltuk a régi, magyar parasztházakat, és kicsit a részesei lehettünk a régi magyar életformának, melyet a népmesék világában már oly sokszor elképzeltünk. Láttuk

Bővebben